Így lesz bő gyümölcstermésünk 2021-ben

Idén a kedvezőtlen időjárás miatt nagyon kevés gyümölcs várható. Ezen már nem lehet segíteni, de a következő évre már a nyár folyamán kezdhetünk felkészülni. Hogyan ismerd fel a termőrügyeket, amelyek a termést hozzák? 8 képben bemutatom azt is, hogy hogyan lesz a rügyből termés.

Magyarországon 12 féle gyümölcsfát termeszthetünk, vagy ültethetünk a kertünkbe. Az egyik legnagyobb és leglátványosabb munka a gyümölcsfák ápolásában a metszés, amit szinte egész évben végezhetünk (fás metszés, zöldmetszés).

A gyümölcsfa metszéséhez ismerni kell a fa növekedési habitusát és termőrészeit. A termőrészeken belül pedig meg kell tudni különböztetni a termőrügyek fajtáit és a hajtásrügyet, ha nem akarjuk levágni a termést.


Kertészmérnököknek és gyümölcstermesztőknek

A gyümölcsfák virágrügy-képződésének kezdete:


A termőrügy és a hajtásrügy megkülönböztetése

Ha a nyár második felétől kimegyünk a kertünkbe, vegyük jobban szemügyre a gyümölcsfánkat. A fejlődő termésen kívül vizsgáljuk meg az éppen kialakuló rügyeket is.

A gyümölcsfán kisebb-nagyobb rügyeket fogunk találni. A „vékonyabb” és kisebb hajtásrügyekből változó hosszúságú hajtások fejlődnek a következő évben, míg a „teltebb” és nagyobb termőrügyekből virág, majd termés alakul ki.

A termőrügyek kialakulása és fajtái

A jövőre termést hozó termőrügy a nyár folyamán kezd tehát kifejlődni (rügydifferenciálódás) gyümölcsfajtól függően, ami fontos szempont a gyümölcstermesztésben. Ebben az időszakban már meg tudjuk különböztetni a hajtásrügytől a termőrügyet, de a legbiztosabban november környékén válik egyértelművé a különbség. A gyümölcstermesztő gazdák is már a nyáron kezdik megfigyelni a következő évi termésmennyiség alakulását.

A termőrügyeknél virágrügyet és vegyesrügyet különböztetünk meg. A virágrügyből csak virág vagy virágzat, majd termés alakul ki. Virágrügye van

az őszibaracknak,

a kajszinak,

a cseresznyének és a meggynek,

a mandulának

a dió hímbarkáinak és

a mogyoró hímbarkáinak.

A vegyesrügyből először hosszabb-rövidebb leveles hajtás képződik, majd azon virág vagy virágzat jelenik meg, majd kötődik a termés. Vegyesrügye van

az almának

a körtének

a birsnek

a diónak

a mogyorónak

a gesztenyének.

A termőrügyek virág és termésképzése képekben

 

VEGYESRÜGY

A körte termőrügyei (vegyesrügy) február elején

 

A körte vegyesrügyéből egy rövidebb leveles hajtás képződött,
majd azon virágzat fejlődött ki április elején

 

A körte vegyesrügyéből egy rövidebb leveles hajtás képződött,
majd a rovarmegporzás után gyümölcsök fejlődnek május elején

 

Az alma vegyesrügyéből egy rövidebb hajtás képződött,
majd virágzás után termés és hajtás is fejlődik június elején

VIRÁGRÜGY

A cseresznye bokrétás termőnyársán a „teltebb” virágrügyekkel körülvett
„vékonyabb” hajtás rügy februárban

 

A cseresznye bokrétás termőnyársán a „teltebb” virágrügyekből csak virágzat,
a „vékonyabb” hajtásrügyből hajtás fejlődik április közepén

 

Egy szilvafélén a virágrügyekből csak virágok,
a hajtásrügyből hajtás fejlődik március végén

 

A cseresznye bokrétás termőnyársán a gyümölcskötődés után termések fejlődnek

Metszésoktatás

Kérjen időpontot telefonon!

+36 30 29 28 112

info@fokertesz.hu


Ne maradjon Magyarországon zöldfelület jó gazda nélkül!

Hasznos volt a cikk? Kérlek egy megosztással segíts, hogy minél több kertészhez eljusson ez az információ


 


Szolgáltatások

Tekintse meg szolgáltatásaimat!